Gerinctelenek

A jelenleg ismert állatfajok több, miint 80%-a tartozik ide. Egyedszámuk még ennél is nagyobb arányú. Mindenhol élnek a Földön, és mindenhol nyilvánvaló a szerepük. Ez még inkább így volt az ősidőben, amikor még egymagukban jelentették az állatvilágot a szárazföldön.

Az állatvilág legelső képviselői a jelenleg ismert leletek alapján úgy 1 milliárd évvel ezelőtt jelentek meg. Ezek még egysejtűek voltak. Úgy 600 millió évvel ezelőtt viszont már az ausztráliai Ediacara lelőhely alapján nagyszámú soksejtű forma létezett. Ezek nagy többsége azonban semmilyen későbbi élőlényre nem hasonlított. (Ez viszont nem biztos, hogy igaz, mert ezekből a lágytestű élőlényekből csak a később megkeményedett iszapban hátrahagyott nyomaik maradtak meg. Ebből az állat rekonstrukciója meglehetősen kétes eredményű.) Az egyetlen, ma is meglévő állatcsoport ebből az időből a csalánozók törzsébe tartozó medúzák voltak. A mintegy 540 millió éves leletekben már több ilyen állatcsoport képviselői is megtalálhatóak (pl. rákok, tőrfarkúak, szivacsok, férgek). Ekkorra már minden alapvető alakforma megjelent nagy faj-, és egyedszámban.

Bár a leletek nagy többsége olyan kövület, amiben magából az állatból legfeljebb a mészváza maradt meg, mégis vannak olyanok is, ami szinte az egészt, eredeti formájában őrizte meg. Ez valósult meg a fák gyantájából képződő borostyánban. A legutóbbi, mintegy 140 milllió évből találtak eddig állatokat tartalmazókat, bennük főleg ízeltlábúak vannak, de még kis gerincesek is előfordultak, A könyv ezekből néhány nagyszerű képet is mutat.

A könyv ezután különféle tengeri élőlényt mutat be, megemlítve, hogy a vízi életmód mi olyant tett lehetővé, amit a szárazföldi nem. Külön kitér a tengeri és az édesvízi közti különbségekre.

Elsőnek a sugaras szimmetriájú csalánozókat, szivacsokat és tüskésbőrűeket említi meg és mutatja be röviden. Működés közben ismerteti –és képekben bemutatja- a korallokat, tengeri rózsákat, tengeri csillagokat.

Ezt a csoportot a férgek követik. Megemlíti három nagy csoportjukat (lapos, fonál és gyűrűs férgek), néhány jellemzőjükkel, szaporodásmódjukkal. Ugyancsak röviden tárgyalja a puhatestűeket (csigák, kagylók, lábasfejűek) általában, de részletesen a gyöngykagylót (és a gyöngyöket), a közönséges polipot.

A talán legsikeresebb –és leghosszabb múlttal bíró- állatcsoport az ízeltlábúak törzse. Elsőnak tárgyalt –és legősibb- csoportjuk a rákok. Bár főleg a tengerek lakói, mégis találunk köztük szárazfüldön élőket mert szinte minden lakás nedvesebb helyein estefelé láthatunk gömbászkákat. Amit a legtöbben ráknak tartanak az a felsőrendű rákokból az ízeltlábú rákok rendjéből az a néhány, amivel emberi táplálékként találkozni szoktak (homár, garnélarák, languszta, tarisznyarák). Pedig vannak ezeknél fontosabbak, mint például a plankton (a tengerekben lebegő kisebb állatok) jelentős részét adó evezőlábú rákok. Vannak a megszokottól igencsak eltérők, mint pl. a helyhezkötött életmódú tengeri makkok, kacsa kagylók, amik sem nem növények, sem nem kagylók, hanem rákok. Egy jellegzetes folyamat a páncél megújulása, ami a páncél merevsége miatt a növekedés időnként megismétlődő lépése. A garnélarák, homár, tarisznyarák, a plankton testi felépítését , az egyes testrészek feladatait ismerteti néhány oldal.

Ezután a nyolclábú csáprágósokból a pókszabásúak (rákok, skorpiók, atkák, álskorpiók, stb.). Ezek közül a pókok selyemszövését, érzékszerveit, mérgét, a skorpiók vadászat módját és mérgét tárgyalják részletesebben.

Azt mondhatjuk, hogy a szárazföld igazi „urai” a rovarok. Az ízeltlábúaknak ebbe a csoportjába tartozik ugyanis az eddig megismert állatfajok többsége. A legmagasabb hegyek felső régióit, valamint a Föld állandóan hóval borított helyeit kivéve mindenütt ott vannak. (Egyesek az édesvizekben, sőt a sós tavakban is.) Ezt a sikert a rendkívül változatos felépítésüknek köszönhetik. Testük egyes részei igen sokféle módon, és mértékben alakultak. (Még az egyetlen, teljesen általános jellemző, a három pár láb is ilyen. A fürkészlegyek egyes fajainál pl. az első pár –hasonlóan, ahogy a vakok botjukkal maguk előtt az utat tapogatják- tapogatásra szolgál, és ezért egészen másképp mozgatható, mint a többi, az első egy vagy két pár fogásra módosul pl. a szitakötőknél, imádkozó sáskáknál). Sokféle a a szelvényezettség (bár három fő rész, a fej, tor és a potroh a jellegzetes része, azonban ezek is összeforrhattak, közéjük ún. nyél kerülhet, mint pl. a hártyásszárnyúak több csoportjánál), a légzőrendszer (bár a légcsöves „megoldás” a tipikus), végtag szájszerv (rágó, szívó, nyaló szúró, stb.), érzékszerv (a változatos csápok, szemek, hallószervek).

A könyv a házi légy, házi méh, kétféle látómezőjű szitakötő szemfelépítését, a szájszervek felépítését és működését a sáskák, a kétpettyes katicabogár, a méhek, lepkék, vérszívó szúnyogok példáival mutatja be ezeket.)

Röviden megemlékezik a szárazföldi ízeltlábúak egy másik altörzséről, a soklábúakról (százlábúak, ikerszelvényesek, stb.), testfelépítésükről, táplálkozásukról.

Majd vissza a rovarokhoz, a bolhákhoz. Hogyan ugranak? Milyen az életciklusuk?
A katicabogáron a repülést, a molnárpoloskán a vízen járást, a csíkbogáron a vízalatti létet, a királylepkén a teljes átalakulásos kifejlődést mutatja be.

A hangyák feladatmegosztását, kifejlődését, védekezését írja le. Az álcázás ugyan nemcsak a rovarokra jellemző, de ebben az állatcsoportban jónéhány mestere van. Ezekből látható itt néhány.

Vissza a hangyákhoz! Nézzük meg a levéltetvekkel kialakított kapcsolatukat.

Kik élnek a közelünkben? Katicabogár, csigák, gömbászka, fekete hangya, gyötrő poloska, egyiptomi szúnyog, poratkák, bolhák, százlábúak, csótányok, álszúk, álkaszáspók, konyhai csótány, darazsak, termeszek, földi-, és trágyagiliszta, sorolja a könyv, de még folytathatta volna az ezüstös ősrovar, házi tücsök, trágya-, és házilégy, ruhamoly és így tovább, és így tovább.

Az atkák a pókszabásúak közé tartoznak. Ezek közül a poratkát, rühatkát, kullancsokat említi, és az elsőknél a károsságát magyarázza.

A méhészkedés fő folyamatai, a sáskajárás kialakulása, és végül a piócák az orvoslásban. És, mint minden kötet végén, fogalmak és magyarázatuk.

Növények és gombák

Növényekkel, növényekből élünk és, -kis túlzással- a gombákért. A bevezetés e két csoport kialakulásáról ír, de addig amíg az elsőnek a legdöntőbb lépéseit ismerteti, a másodikról nem ír semmit sem, csak megadja, a gombák miért nem tartoznak egyik másik csoportba sem. Ez a nem-ismertetés azonban nem a könyv hiányossága. A tudomány jelenleg -és a leletek hiánya miatt esetleg később sem- maga sem ismeri a választ.

Ezután következik a növények országának legfőbb közös jellemzőjének (a fotoszintézis, azaz a napsugárzás energiájával vízből és szén-dioxidból szerves vegyületeket állítanak elő), főbb csoportjainak (algák, mohák, harasztok, nyitva-, és zárvatermők) és jellemzőiknek az ismertetése. (Kár, hogy ezek kapcsolatai, az egyes csoportok pontos rendszertani típusai hiányoznak. Hiányzik néhány használt fogalom- pl.: gametofiton, rizoid, nodium, integumentum, floem meghatározása is.)

Ezt követően az egyes életterekben (vízi, szárazföldi) levőket mutatják be. A nálunk is közönséges kocsányos tölgyön mutatják be egy fás növény felépítését, néhány jellegzetességét. Jó ismertetést találunk a fotoszintézisről –mármint azoknak, akik a gimnáziumok biológia( és különösen a biokémia) anyagát jól ismerik-, és az azt megvalósító sejtszerveket, részeket.

Következnek az algák csoportjai (barna moszatok, zöld algák, vörös moszatok), az egy és többsejtes szerveződés, valamint ezek megvalósulási módjai, szaporodási fajtái, életkoruk és az életüket leginkább befolyásoló tényezők (pl.: vízmélység, sókoncentráció, hőmérséklet), „algaipar” (az algák közül egy barnamoszatnak a krémek, sajtok sűrítésére gyógyszerapalanyagnak használt termékké feldolgozása).

A „furcsa pár” a gombafonatokból és zöldalgákból vagy kékbaktériumokból (régi nevén kékalga) felépülő zuzmók, felépítésük és az együttélés alapja.

Jönnek az első valódi szárazföldi növények, a mohák, jellemzőik, életciklusuk.
A harasztokat a páfrányokon keresztül mutatják be. Mivel a megtermékenyítésük vízhez kötött, ezért ezek a növényvilág „kétéltűi”.

Az igazi szárazföldiek a magvas növények, mert ezeknél már ehhez sem kell víz. (Persze a víz minden növény életéhez nélkülözhetetlen.) A mag szerepe, jelentősége, felépítése, és a belőle kifejlődő növény a pipacson bemutatva.

A gyökérzet, fajtái, felépítése, feladata. A leveles szár, sokféle típusa, az anyagáramlás. A fák, csoportjai, felépítésükm kialakulása.

A rügyek, levélállás típusok, rügyfakadás. A „növényi energiagyár” a levél, felépítése, fajtái, a tűlevél. A virágok, feladata, fajtái, felépítése, a megporzás folyamata. A termés, fajtái. A tobozos nyitvatermők és a toboz. A rovarevő növények, a fán élő növények, és a fákból élők (pl. fagyöngy, fojtó fügék, arankák). A virágzatok és típusaik. A pozsgás növények (kaktuszok, az itt nem említett aloek). Mérgezők és gyógyítók (foltos bürök, maszlagos nadragulya, mérges szömörce).